Október májusban

Ülünk egy kiülős kajáldában, és beszélgetünk. Nem annyira májusi az idő, inkább olyan októberi. Nyirkos, nyálkás, esős, szürke, hűvös… kell a kardigán meg a sál is. A babán pulcsi és még két kis kabátka is elfér… De nem zavar ez az idő. Kicsit jobb lenne a napsütés, de a lelkemben süt a nap. Azt kérdezitek sokan, hogy honnan ez a pozitív életérzés? Ez a sok mosoly, ez a boldogság minden nap? A válaszom több rétegből tevődik össze: először is nekem sincs minden nap ennyire jó kedvem… sok könny is van a háttérben, amikről nem tud a világ. De hát mind így vagyunk ezzel. A párnánkba sírunk, amikor fáj vagy nehéz valami, és olykor erről beszélünk is, hogy könnyebb legyen utána… de amikor örülünk… hát akkor szikrázik minden, és tényleg a bánatfelhők messze szállnak. Aki látja, mi zajlik az oldalaimon, mi munka került ki az utóbbi háromnegyed évben a kezünk alól és milyen tudatosan és szorgalmasan, fáradhatatlanul építjük az Eszti Berzsán Illustrationst, az gondolhatja, sejtheti, hogy bizony a nehézségeket is együtt küzdjük le, és van abból is bőven. Tehát nem minden nap van a felhőtlen jó kedv, ahogy az időjárás is változékony… de minden nap ott a mosoly a szívemben. Ezt érzitek szerintem! Hogy nekem a szívem mosolyog. De hát miért? Hogyhogy? Jaaaj… hát annyira közhelyes a válaszom és lehet, már uncsi is… annak aki ezt többször hallotta. De küldetésemnek érzem, hogy mondjam, mert én ebben hiszek, és engem már nem egyszer tartott életben ez: a hála. Hálásnak lenni mindenért, minden pillanatért, amit átélhetünk, amit megélhetünk. És örülni a jó dolgoknak, hogy most minden jó… hogy itt vannak velünk azok, akiket szeretünk. Lehet, furi amit most mondok… de fogalmazhatunk így is, hogy a ‘hála’ kicsit megfoghatatlan misztikuma érthetőbb legyen: lehetne rosszabb is, és milyen jó, hogy legalább ez meg az megadatott, legalább boldogság, egészség van…stb. Mindig észrevenni, mi a jó egy adott helyzetben. Ez egy olyan gondolatmenet, amit ha mélyen beengedsz az ereidbe, a tüdődbe, akkor a szervezetedet át fogja járni, és már egy idő után természetes lesz, hogy így gondolkodsz. Észre sem fogod venni, és a szíved még a fájdalmas, rossz napokon is mosolyogni fog belül. Ott, ahol senki nem látja… de mindneki érezni fogja, hogy béke van.

Lehet, hogy most ki vannak az idegeid, hogy kéne már egy kis szabadidő, mert szétrobban a fejed… de miért? Mert van munkád! És ez tök jó, biztonságban vagy, megvan a helyed a világban. Lehet, hogy nehéz a munkahelyen a légkör, és vannak bosszantó kollégák is, sőt, valami olyanért hibáztatnak, amiről nem tehetsz… mert simán vannak ilyen helyzetek, de ebben is meg lehet találni valami apró jót. Például engem gyakran a nagyon nehéz helyzetek indítottak el egy másik irányba. Lehet, hogy egy ilyen nehezebb szitu fog kimozdìtani egy sokkal jobb jövő felé… Az Eszti Berzsán Illustrations is egy hihetetlenül nehéz és fájó élethelyzetben kezdődött, ahogy olyan sok más jó dolog is az életemben.

Valahogy azt látom utólag visszatekintve, hogy a rossz helyzetekből is jó dolgok tudnak származni, kérdés, hogy mennyire akarjuk a jót és mennyire akarjuk a változást… erről akár sok bejegyzést is lehetne írni.. szóval ezért a derü! És ezért a mosoly. A lendület… valahonnan mélyről, belülről fakad nálam.

És hát Felìcia. Az én kis Felìciám… Ez a kislány…. gyerekek! Ez a kislány egy álom. Hogy lehetnék negatív, hogy hagynám, hogy lehúzzon a depi, az élet szürkesége, hogy befesse a lelkem szürkére… ha itt a napfény? Figyeljetek! Elég egy mosoly, és elfelejtek mindent. Pedig tudjuk, hogy az élet tényleg nem minden pillanatban napfény, szánsájn, heppinessz!!! Főleg amikor az ember a kifizetnivalókra meg a megoldani való feladatokra gondol… Van tényleg ezer gond… és én soha nem fogom azt mondani, hogy vattacukor és barbimosoly minden….dehogy! De a gyermekek mosolya, élet vidámsága, szeretete, őszinte tisztasága egy olyan kis vidám csónak, ami fenntart a szomorúság tengerén… elringatózunk az élet tengerén… és belefeledkezünk a játékba és a gyermekkor aranyló boldogságába.

Olyan sok mindent átéltünk már együtt Robival a közös életünk folyamán (ó, ha én azt elmesélném…) , hogy tudom, hiába is várunk egy olyan időszakra, amikor nem lesz nehézség…. az élet egy végetnemérő kaland, vannak mély völgyei, magas hegyei, és amig élünk és levegőt veszünk, mindig lesznek nehézségek. Mindig mondom Robinak, hogy a nehézségek és problémák maguk az élet. Mert az élet zajlik. Már ő is tudja… Nincs szélcsend, nincs teljes nyugalom, nincs olyan, hogy elengeded magad, hátradőlsz és azt mondod: na akkor most megérkeztem, innentől nincs semmi gond, nincs nehézség és slussz-passz, a légüres boldog tér van. Dehogy! A nirvánára még várni kell!!!!!

Nem! Az élet kőkemény küzdelem. Szóval én soha nem fogom azt mondani, hogy csak mosolyogjatok, és minden oké lesz. Én azt mondom, hogy a nagy hullámok fölött lássatok át. Lássátok meg a napfény játékát a vizen. Vegyétek észre a nagy kupac sárga csekk közt lapuló rajzocskát… a gyermeketek keze munkáját. Egy pillanatra hagyjátok, hogy megálljon az idő, amikor átkarol a szerelmetek… és engedjétek, hogy az a gondolat átmelengesse belülről a lelketeket, hogy milyen csodálatos, hogy akkor, azon a szép napon egymásra találtatok és ennyi éve együtt vagytok.

Azt hiszem egyébként, hogy minden túlzás nélkül mi hárman ennek a fajta életmódnak kezdünk a művészeivé válni… csak úgy, ahogy a ‘bárhol és bármikor tudok dolgozni’ életmódnak is… D 

Szóval én most ennek az időnek is örülök… jó nekifutni a nehéz időszakoknak, izgalmas benne lenni, csodálatos végrehajtani a kitűzött feladatokat, és valami eszméletlenül jó érzés befejezni és sikeresen zárni! Együtt ünnepelni, családi ünnepeket csinálni…

Most ez jön… jövő héten ünnepeljük a 10. házassági évfordulónkat. Már várom, majd mesélek… sok puszi, Eszti.