Négy nap Párizsban 3.

A harmadik nap reggelén fáradtabban ébredtünk, mint a korábbi két napon. Aznap volt a szülinapom. Robi úgy ébresztett, hogy megpuszilgatta az arcom, és a fülembe súgta: boldog szülinapot, babám! Boldog voltam… nem éreztem, hogy ez a nap más lenne, mint a többi, mint ahogy általában érezni szoktam a szülinapjaimkor… mert már két napja annyira ünnepi és más volt minden…! Egy csoda ez az egész!!!!

De fáradt voltam és úgy éreztem, egy másik nap sokkal alkalmasabb lenne az egész napos Disneyland-i sétára, de hát nem volt választásunk, ez volt az utolsó előtti napunk, illetve az utolsó teljes napunk, hiszen a következő napon, csütörtökön már délután négykor el kell majd indulnunk a reptérre, hogy időben kiérjünk. A babánk nagyon izgatottan ébredt, reggel az első szava az volt, hogy ‘Disneylaaaaand….’, és bele is kezdett az ágyon ugrálás boldog ritusába, amit itthon is akkor végez, amikor belül repes a boldogságtól, és ezt máshogy nem is tudja kifejezni. Ugrálás közben a következő szöveget kántálja egész szobát beragyogó mosolyával: ‘Vég-re-bó-dog-vaaaa-gyooook, vég-re-bó-dog-vaaaa-gyooook….!’

A szállodai szobánk francia ablakát kitártam és kikönyököltem a kovácsoltvas korlátra. Friss és csípős volt a párizsi reggel, de sütött a nap. Szinte hívogatott… én pedig nem álltam ellen. Összekaptuk magunkat, és lementünk gyorsan reggelizni. Még épp időben, fél tízre értünk le, az utolsó pillanatban. Ekkor még kiadták a reggelit, aztán bezárt a konyha, de a helységet továbbra is lehetett használni, akár egész nap lehetett ott enni-inni, beszélgetni, netezni, stb… Elmajszoltuk a müzlinket, megittuk a narancslevünket, szalvétába hajtogattuk a croissant-jainkat (azokat az isteni finomakat), és fellépcsőztünk a szobánkba, hogy felkészüljünk életünk nagy útjára. Felícia eredetileg egy gyönyörű zöld tüllszoknyás egyberuhát szeretett volna felavatni Disneyland-ben, de sajnos egy váratlan reggeli joghurt-öntős-kortyolás és anya egy pillanatra való másfelé figyelése következtében az egész ruhán végigfolyt a joghurt… így újraterveztük a toalettet… B-tervként előkerültek a bőröndből a baba Disneyland-es ruhái: a rózsaszín habos tüllszoknyája, a csillogó Minnie-feliratos leggings és a Minnie mintás kapucnis pulcsika. Hozzá a fekete lakkcipő és a fekete kis elegáns kabátja… kész magazinbaba! És ráadásul tudja is viselni a ráadott ruhákat… sőt, sokszor ő maga válogatja, párosítja össze a különböző darabokat… már most stílusos, imádom! És nem mellesleg szeretem jól öltöztetni, mert ugye hát szeretem, ha a szememnek kedves a kompozíció, amit nézek rajta… 

Minden reggel térképekkel felszerelkezve indultunk útnak, így aznap sem volt másképp. A szállodából kilépve az utcán bogarásztuk, merre kell induljunk, melyik irányú metróra kell majd szállni és hol kell majd átszállni a RER-re (amit franciául ER – Ü – ER-nek ejtenek, és ami egy vonat, mely kirepít minket a városból egészen Disneylandig, körülbelül egy Budapest-Gödöllő távolságot fogunk majd a vonattal megtenni). Felícia annyira megszokta, hogy minden metró járatban levő nagy térképnél megállunk kicsit, hogy megbizonyosodjunk, jó felé tartunk-e a föld alatt, hogy aznap már akkor is megállított engem és húzott az aktuális térképhez, ami mellett elhaladtunk, ha nem akartunk megállni: ‘Anyaaaa, tudod… meg kell nézni!’

Disneyland-be három átszállással jutottunk el. Először a mi metrónkkal, ami a Lamarc-ról megy, aztán egy megállót egy másikkal az Operától (itt egy kicsit elkavarodtunk, mert bárhogy is figyeltünk, koncentráltunk – amiben egyébként estére duplán el lehet fáradni -, a másik irányba tartó metró felé indultunk), és végül kikötöttünk a hatalmas RER megállórendszerben jó mélyen, vagy 50 méterrel a föld alatt. Minden metró kicsit lejjebb volt az előzőnél, ugyanis itt szintek vannak egymás alatt-fölött, úgy futnak a metró vonalak. Csak az tűnt fel, hogy megint lefelé kell menni, hol hagyományos lépcsőkön, hol mozgólépcsőn – mert ilyen mélyen már megjelent egy-két szakaszon a mozgólépcsőzés is. ‘Még mindig lefelé megyünk?’-kérdeztük egymástól… és ebben a földalatti vakond-mélységben megláttuk az első lepukkantabb részeket is, csúnya, nagy beázásokat, kilógó hatalmas csőrendszereket… korábban nem tudtam róla, hogy a bezártság (a repülőn) vagy a mélység (itt a föld alatt) ilyen nyomasztóan tud rám hatni… de most már ezt is tudom…

Meglepő volt látni, hogy a párizsiak tényleg félig a föld alatt élnek, mert ha el akarnak jutni A-ból B-be időben, akkor egyetlen esélyük, hogy a metróvonalakat használják. Ennek megfelelően a legmélyebb szinten is elegáns boltok vannak ékszerekkel, órákkal, utcazenészek zenélnek gitárral, félplayback-kel, és csoki és üdítőautomatákból lehet finomságokhoz jutni, igaz a magyar pénztárcának igen borsos áron… Párizsi tartózkodásunk alatt a baba két alkalommal kapott egy kis fél literes teát az automatából 3-3 euróért, de hát nem lehetett mit csinálni, néha muszáj volt megvenni egy nagyon fáradt és szomjas babának azt az italt, ami először az utunkba került, amikor már a víz elfogyott…

Az RER állomáson kivetítőkön lehet követni, melyik irányba tartó vonat érkezik épp, és bizony nem szabad bármelyikre felszállni még akkor sem, ha sikerült eltalálni a helyes megállóhoz, és jó helyen várakozunk… mi két vonatot vártunk meg és a harmadikra szálltunk fel, amelyik kiírás mellett egy kis Mickey-fej volt rajzolva, ez vitt egyenesen Disneyland-be. A vonatok két szintesek, hatalmas jószágok, hosszúak, robosztusak. Ilyen vonaton még soha nem ültem életemben, izgalmas volt. Ahogy beszálltunk, a felső szinten választottunk magunknak helyet az ablak mellett, néhány lépcsőn lehetett fel-és lemenni a két utazó-szintre. Utastársaink javarészt aludtak, bámultak kifelé az ablakon… velünk ellentétben, akik lelkesen beszélgettünk, szemmel láthatóan nagyon izgatottak voltunk…

A vonat elindult, szélsebesen száguldottunk a cél felé, de így is kábé egy órát utaztunk. A reggeli müzli óta már eltelt három óra, így megkínáltam a babát egy almával és egy fél croissant-tal, amit boldogan falatozni kezdett. A vonat végre elindult fölfelé a felszín felé, és hamarosan megpillantottuk a napfényt is. Ez nagyon felszabadító érzés volt nekem, és örültem, hogy gyakorlatilag majdnem végig a felszínen mentünk…

Disneyland a végállomáshoz nagyon közel van, alig kellett menni egy kicsit, és már meg is pillantottuk a nagy Disneyland Park feliratot, és egy kis üzletet előtte. Betértünk – tudva, hogy benn nagyon drága lesz az étel-ital -, gondoltuk felkészülünk két baguette-tel és egy kis felvágottal, amit a bolt egyik félreeső pultján meg is csináltunk gyorsan szendvicsnek. Illetve itt megvettük a Minnie-füleket a babának, és ráadtam a sapkájára kívülre. Nagyon nagyon cuki volt benne! A Minnie-füles hajpánt ott 14 euró volt, benn pedig 15-16… szóval jól jártunk.

A bejáratnál nem volt nagy sor, mivel koradélután értünk oda, délután kettő körül, így hamar megvettük a jegyeket (uhh… hogy mennyiért? Hát inkább euróban írom, hogy ne legyen olyan sokkoló: fejenként 84 euró és a babának 70… számoljatok….   és ebben nincs benne a fastpass, vagyis a gyors jegy, hogy benn ne kelljen sorba állni a különböző vidámparkos játékokhoz)

Bejutottunk… BENN VOLTUNK DISNEYLANDBEN! EZ EGY ÁLOM, EZ HIHETETLEN, NEM HISZEM EL, HOGY ITT ÁLLOK, ÚRISTEN… ÉVEKIG CSAK YOUTUBE-ON NÉZTEM A FELVONULÁSOKAT… ÉS MOST ITT VAGYOK! Mindig mutattam a babának, milyen gyönyörű ott minden, és álmodoztam, milyen lehet ezt élőben látni… és most megtörténik, nem hiszem el… ez maga a csoda! A babával kézenfogva szó szerint futottunk befelé a parkba, annyira izgatottak voltunk mindketten… hol ő húzott engem, hol én őt. Robi pedig fotózott mindent és követett minket.

Disneylandben az első, ami feltűnt, hogy mindenhol szól a zene, különböző Disney zenék egész nap… folyamatosan. Ez olyan varázslattal tölti meg a levegőt, mintha máris a Disney mesékbe csöppentünk volna bele… aztán a második, amit láttunk – amit előre gondoltam és olvastam is -, hogy mindenkin van valamilyen jelmez féle: van, aki teljesen be van öltözve hercegnőnek… (láttunk sok Hamupipőkét, Csipkerózsikát és Belle-t, néhány Jázmin hercegnőt és Elzát) és van, aki csak Minnie-füleket visel. Minnie-fülekből is van száz féle, van flitteres, lila, arany, van mintás, és van hagyományos (mint amilyen a miénk is volt, fekete fülek, piros-fehér pöttyös masnival).

Nem kellett sokat sétálni, máris megláttuk a gyönyörű Disney kastélyt. Ez a park központja, itt vannak a felvonulások és itt tartják este a gyönyörű illumination nevű fény- és tüzijátékot.

A kastély a fő tájékozódási pont a térképen is, amit a bejáratnál kaptunk. Innen lehet bejárni az egész hatalmas parkot. Azt már akkor láttuk, hogy nem fogjuk tudni az összes helyet megnézni, így a hercegnők felvonulásához igazodtunk – mivel megadott időkre vannak rendezve a programok -, hogy őket mindneképp lássuk. Addig még volt fél óránk, így elsétáltunk a kastély mögötti részre. Mindenfelé boltok, töménytelen mennyiségű mesefigurás játékkal. Mind tökéletes minőségű, gyönyörű!!!! Oroszlánkirályos bögre, Szimbás sapka (aminek ha a hosszú lelógó mancsát megnyomod, a füle a fejeden mozog), királylány jelmezek, de rengeteg (Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika, Merida, Jázmin, Belle, Vaiana, Elza, Mary Poppins fehér ruhája abroncsos változatban kislányoknak…), rengeteg plüss állat, nagyon tetszett nekem Zordon plüssben, olyan jól meg volt varrva, és Stitch mindenfelé… óriási Stitch-ek, annyira cukik voltak… volt Maui plüss is (a félisten a Vaianából, őt családilag nagyon szeretjük!  ), voltak bögrék (Minnie-s és Mickey-s ezer féle, és mindenféle meséből mindenféle különleges fajta… kiállós figurás… mintás… ), nyakláncok, ékszerek, kulcstartók, pólók, hűtőmágnesek… fel sem lehet sorolni. Olyan az a hely, hogy tényleg minden gyönyörű. Lehet, hogy Kínában gyártják a játékokat, mert az van rájuk írva, de nagyon minőségi… és úgy de úgy hazavittem volna mindenből valamit, ami tetszik… tetszettek a hercegnő babák, Barbie méretűek voltak, és az arcuk valami meseszépen volt megcsinálva, a hajuk sűrű és puha… én még ilyen szép babákat sehol nem láttam. És akkor mondjam el, hogy mik az árak? Szerintem sejtitek… kicsit elérhetetlen… olyan az egész, mint egy álom… amiben ott vagy, megfoghatod ezeket a dolgokat, felpróbálhatod, de szertefoszlik, mert nem tudod hazavinni magaddal…

Egy ilyen hercegnő baba, amiről meséltem, 90 euró (kb. 30.000 forint), a hercegnő jelmezek 40-50 euróba kerülnek, itthon újonnan 7-8000 forint egy ilyen ruha… de nem fájt a szívünk, mert nem vásárolni mentünk, csak nézelődni, és imádtuk, amit láttunk!

Minden meséhez van kis múzeum, ahova be lehet menni és különféle üveggel fedett kuckókban megelevenednek a mesefilmek jelenetei faragott figurákkal. Nagyon jól mutatnak, izgalmas látni így megformálva a filmeket. Láttuk a Csipkerózsika mese sárkányát ‘élőben’ zöldes színű vízben fekve, ahogy tátja ránk a száját, hörög és füstöt fúj sötét barlangjában… a baba szorította nagyon a kezem. Kérdeztem tőle: félsz? Azt mondta, nem…  de azért fogta a kezem. Szereti az izgalmakat!

Nagyon kívánatos volt a pop-corn a parkban, mert mindenfelé terjedt a levegőben a finom, friss pattogatott kukorica illat… sőt, amikor láttunk egy-egy családnál, megkívántuk, hogy séta közben falatozzunk. De amikor megláttuk az árát, örömmel lemondtunk róla. Egy liter pattogatott kukorica 23 euróba kerül (átszámítva kicsit több, mint 7000 ft…) A kajákat meg se néztük, milyen árban vannak az éttermekben, miután megtudtam, hogy egy hotdog sültkrumplival 30 euró… szóval jó volt nekünk az alma és a croissant… na meg azért ettünk egy isteni finom fagyit! Csokit én, epret a baba… tökéletes volt! (3,5 euró egy gombóc)

A királylányok felvonulása perceken belül megkezdődött, úgyhogy a sétánkat a kastély felé folytattuk. Megszólalt a hangos zene… de milyen zene! Úristen… már attól a zenétől is összefacsarodott a lelkem, olyan nagyon jó zene volt! Fennkölt, ünnepélyes, romantikus… leírhatatlan. És akkor ott volt a sok kalóz (mert hogy “Pirates and Princesses” show volt aznap), és Mickey meg Minnie… és mind együtt táncoltak. Eszméletlen élmény volt. A hercegnők átutaztak a virágos parádés járgányukon egy másik helyre, ahol folytatták a közös táncot, és éneklést, és lejöttek a gyerekek közé. Nagyon közel ment el mellettünk Aranyhaj (annyira szép volt) és Hamupipőke… pont a két kedvencem! Aztán vége lett a shownak. Én végig a könnyeimmel küzdöttem, egyszerűen úgy hatott rám az egész… az a hely, a zene, a hercegnők… hogy nem tudtam megállni, hogy ne sírjak. Gyönyörű volt!!!!!! És mikor láttam a program füzetben, hogy hamarosan lesz még egy parádé, és újra láthatjuk őket, már tudtam, hogy nem megyünk messzire a kastélytól… így szinte egész nap a kastély környezetében járkáltunk, mindent megnéztünk, amit tudtunk, láttuk a vadnyugati részt, nagyon-nagyon jól meg van építve, és imádnivaló az a kis vasút, ami ott száguld hegyre fel és hegyről le… de nem ültünk fel semmire. Bár a jegyünkkel mindenre felülhettünk volna a parkban, a baba nem bírta a sorbanállást. Egyszer egy csészealjas játékra szerettünk volna felülni, és be is álltunk a sorba. Kivártunk már fél órát, mikor megláttuk, hogy a sor bizony még kanyarodik egy nagyot, és még a felénél sem vagyunk, hogy sorra kerüljünk… a baba ezt látva egyszer csak megmakacsolta magát, elengedte a kezemet és azt mondta: ‘…én megyek ki, nem akarok sorban állni, megyek a hercegnőkhöz.’ Mit volt mit tenni, mentünk utána, nem lehetett erőltetni, hiszen igazából nekünk se volt már kedvünk még fél vagy egy órát ott állni ahelyett, hogy beszívnánk Disneyland varázslatos hangulatát… inkább mentünk nézelődni és több sorba nem álltunk be. De azt kell mondjam: nekem így is teljes az élmény, nincs semmilyen hiányérzetem!

A második parádé még meghatóbb volt számunkra, mint az első, mert már tudtuk, hova kell állni, hogy mindent jól lássunk. A babánk az első sorban állt a kötél korlátnál, ott táncikált, ott élvezte a show-t. Minnie pedig lejött a parádé kocsiról, és néhány gyereket megölelt, aztán visszatáncolt a helyére… bizony! Jól gondoljátok! Felícia köztük volt… ő volt az első, akit megölelt.. és hosszan! Annyira megható pillanat volt, videóra is vettük… én bizony elsírtam magam, annyira boldog voltam! Sosem felejtem…!

A Kalózok és Hercegnők show után nem sokat kellett várni, így inkább a kastélynál maradtunk, mert délután ötkor kezdődött a Nagy felvonulás az összes Disney szereplővel. A két parádé közti várakozás napfényesen telt, még a kabátot is levettük, olyan meleg volt. Egy csomó család kisgyerekekkel ott várt, és a gyerekek nagy táncolásba kezdtek, szaladgáltak a kastély előtti téren, Felícia is nyargalt… láttam, hogy nagyon élvezi, hogy végre nincs kézfogás (mivel Párizsban tényleg végig fogtuk a kezét… nem volt egyedül séta!), és nagyon tetszik neki a régi, otthoni játszóteres szabadsága… Olyan táncot lejtett, hogy megtapsolták a szülők! A tánc végén mozdulatlanul maradt egy befejező pózban… annyira cuki volt, hogy azt nem lehet leírni! Bárhova is megyünk, saját nézőközönséget toboroz magának, és megkapja a figyelmet, amit igényel… sőt… az egészet olyan ösztönösen és finoman csinálja, hogy az emberek észre sem veszik, hogy elkezdenek rá figyelni… nagyon okos és értelmes, és közben megvan még a babás bája, és ez olyan jó mix, hogy a siker nem marad el  és bár itt nyelvi akadályok voltak, teljesen megértette magát azzal, akivel akarta…

A spontán kialakult napfényes piknik hangulatban a családok letelepedtek a földre és eszegettek, pihentek a nagy séta után várva a parádéra. Felícia kiválasztott magának egy amerikai családot, és odakucorodott melléjük a földre. A családban volt egy kisbaba (egy éves korú kisfiú) és egy Felícia korú kislány. Nagyon jól eljátszottak, táncoltak, az anyukával szem-és mosolykontaktust tartottunk 

…eljött a nagy parádé ideje. Megszólalt a zene, kigördültek a járgányok… volt ott minden! Káprázat! Az összes hercegnő is ott volt hercegeikkel együtt hintókban érkeztek és integettek, volt Toy Story kocsi Buzz-zal és Woody-val, Némó nyomában fesztivál kocsi, hatalmas kalózos járgány, egy óriási sárkány, ami még tüzet is okádott, Csipkerózsika három tündére guruló eszközökön keringett…

Mindent fotóztam és kameráztam és fél szemmel persze a babát néztem a nagy tömegben, hátulról pedig Robi figyelte, így szabadon lehetett, önállóan, kézfogás nélkül élvezhette a parádét az első sorból, mégis megvolt a “kamerás védelem” 

A parádé után hatalmasat sétáltunk még a parkban, mert volt két óránk zárásig. Ezt tényleg végiggyalogoltunk. Imádtunk minden részletet, amit csak láttunk. Az épületek, a házak, az utcák, minden mesebeli, minden varázslatos. Tényleg…! Ide még szeretnénk egyszer visszamenni – persze megfelelő mennyiségű anyagi bázissal -, hogy kiélvezhessük jobban… mert ez maga a varázslat! A tiszta, valódi tündérmese.

A két óra hamar elrepült, és a baba ismét nagyon elfáradt, csak úgy, mint előző nap. Itt is sokan babakocsikban tolták az ilyen korú, sőt idősebb gyermekeiket is. Felícia már babakocsiért könyörgött… úgyhogy a kastély felé vettük ismét az irányt, hogy ott találjunk egy leülős helyet, ahonnan majd nézhetjük a tüzijátékot. Pont jókor értünk oda, épp felszabadult egy asztalka székekkel az egyik étterem kiülős részén, szemben a kastéllyal. Leültünk, volt még egy almám, elővettem, apánál meg volt még a fél literes teából, úgyhogy a babának királylányos jó dolga volt!  Robi többször említette azt a bögrét séta közben, amit egyik boltban nem messze a kastélytól még délután láttunk. Ez egy Vaiana-s bögre volt, aminek Maui kampója volt a füle… eszméletlen jól nézett ki tényleg! Mondtam neki, hogy tudom, hogy ő nem szokott ennyire vágyni semmire, menjen vissza nyugodtan, vegye meg.. még pont visszaérne a tüzijátékra! De mi már nem mennénk a babával, mert nagyon fáradt… kétszer mondtam neki, de láttam a szemében a vágyat, szóval végül elment megvenni (a bögre magyar árra átszámolva 4500 ft volt, ez nem olyan vészes… de mégis egy csodálatos emlék lesz innen! Mégiscsak vinni kell Disneyland-ből valamit… muszáj! Ez egy olyan fantasztikus hely!!!!!)

Sötétedett, a fényeket is felkapcsolták mindenfelé. A mellettünk lévő asztalnál cserélődtek a vendégek, leült egy angol család két iskolás korú gyermekkel és egy nagy adag friss, finom kajával, amit az étteremből hoztak, hogy vacsizzanak majd a tüzijáték alatt…

Hát… tudjátok, mondtam már, hogy a legfennköltebb pillanatokban történnek a balesetek… mindjárt kezdődik a tüzijáték, asztalok vannak elég közel egymáshoz (karnyújtásnyira vannak tőlünk az asztalszomszédok és esznek – ami a történetünk szempontjából lényeges), Robi épp nincs ott, aznap van a szülinapom… és akkor bammmmm!

Rám néz a kis ártatlan babám: “Anya… ne haragudj, nem akartam, bocsánat… de szerintem… nézd meg a bugyimat!” Uhhh…. én ebből a nézésből és mondatból már tudtam, hogy mire számíthatok. Az én babám szobatiszta már több, mint egy éve, és nincsenek baleseteink otthon sem, de az utazás nagyon elfárasztotta. Sajnos most nem pisi sikerült… kicsit bekukkantottam a leggings alá.,.. és jjajjjjj! Néhány másodperc szünet következett, néztünk egymásra, ő kétségbeesetten, én kétségbeesetten… hirtelen olyan lehetetlen volt ez a helyzet. Sötét volt, mondom, és hideg is… és minden táskánk ott volt velünk, azokat mind vinni kellett volna a wc-re, ha megyünk, de a nagyobb baj, hogy nem tudott volna így elgyalogolni a mellékhelyiségig a baba széttett lábacskákkal, á, lehetetlen volt… szóval étterem-nem étterem, Disneyland-nem Disneyland… én ott kellett, helyben megoldjam a helyzetet. Megfordítottam a babát, nekem háttal, elővettem a maradék három darab frissikendőnket, amik a napi ragacsos kéztörlésből és orrfújásból megmaradtak, és fohászkodtam, hogy elég legyen. Megnéztem a meglepetés csomagot és elkeseredve láttam, hogy a három kendő nem lesz elég. De hát belevágtam. Elkezdtem lassan letekerni a nadrágot, befelé forgatva, bele a bugyit, hogy vigyázzak a babára, hogy tiszta maradjon amennyire lehet, és láthatatlan legyen a probléma a többi ember számára. Nem mertem felnézni, hogy a hozzánk közel ülő vacsorázó angol család mit szól… de a látóterembe ekkor egy angyali kéz szalvétákat nyújtott. Felnéztem és láttam, hogy az angol hölgy mosolyog, és angolul mondja nekem: Semmi gond, megértem, velünk is megesik, segítsek? Hát ez olyan jól esett… pedig mondom, vacsoráztak. Elfogadtam a szalvétákat, és még kétszer adagolta nekem. Tényleg annyira jól esett!!!!!! Egy jó ember… egy igazi anya… – gondoltam. Közben nyugtatgattam a babánkat, hogy minden oké, és mindjárt kész vagyunk és senki nem látott semmit. Mire lehúztam az egész harisnya-bugyi-leggings kombót, és ott volt a baba alul pucéron a kis dundus lábaival a cipőmön állva, Robi visszaért a zsákmánnyal, és kérdezte: mi történt? Pisi? Intettem, hogy nem… mondanom sem kellett semmit, azonnal segített, elvette a szalvéta csomagot a kezemből és a leggings-harisnya-bugyi csomagot szétbontva a leggingset meg tudtuk menteni, mert sértetlen volt, de a másik két elemet gondolkodás nélkül a kukába dobtuk. A babára hipp-hopp feladtam a gyönyörű, illatos, tiszta váltóruhát, gond volt-nincs!  Újra mosolygott… és ez mindennél többet jelentett. Egy nagy puszi és ölelés a kaland lezárásaképp… és a szomszédaink még egy forró csokival is megajándékozták a babát, mert azt mondták, hogy hiába vették meg a gyerekeik nem akarnak inni belőle. Szóval Felícia a nagy izgalmak után még bedobott egy Disneyland-es forrócsokit is boldogan. És kezdődött is a tüzijáték… időre elkészültünk!  

Úristen! A Disney kastélyon este hétkor bemutatott fény és tüzijáték valami elképesztően gyönyörű volt, leírhatatlan… különböző Disney mesék zenéje szólt és az adott mese képei elevenedtek meg a kastély falára vetítve művészien. Közben a kastély körül álló fákon is kigyulladtak a színes sziporka fények, a kastély mellől szökőkutakkal vízvarázst lőttek fel, a vizet fénnyel megszínezték, füstöt fújtak, a füst is mindenféle színben pompázott, fénysávok szelték àt az eget mindenfelé és tüzet lőttek a magasba… mondom, leírhatatlan, fantasztikus!!!

A felétől a könnyeimmel már nem küzdöttem, patakokban folyt… a meghatottságtól! Annyira gyönyörű volt minden, tényleg, életem legcsodálatosabb estéje volt. És azokkal lehettem, akiket a legjobban szeretek a világon!!!! A babát felállítottam egy asztalra (mindenki asztalokra, székekre állította a gyerekét, hogy lássanak), én meg öleltem. Robi kicsit messzebb tőlünk végig kamerázta az egészet. Ez volt a legszebb szülinapom életemben, tényleg… keresem a szavakat, de erre nincs szó, ezt át kell élni, és videón nézve sem ugyanaz az élmény… ez a miénk marad örökre!

A tüzijáték vége a park zárásának időpontja is egyben, a tömeg kifelé indult. Robi szerint 15.000-ren biztos voltak a parkban, ha nem többen. A babánk persze a hömpölygő tömeg közepén, amikor sodor az áramlat és nincs nagyon mód vécét találni, bejelentette, hogy mindjárt bepisil. Egymásra néztünk… most mit csináljunk? Pásztáztam gyorsan, de sehol egy vécé… pedi Disneyland-ben több helyen is volt, és gyönyörűek a vécék. Hercegnő illat van benn, mint a vattacukor… és rózsaszín minden és tiszta, és gyönyörű! De most egy hercegnős vécét se találtam… még egy szolálólányos is jó lett volna, de az se volt sehol. Maradt a fa, ha nem akartuk pisis ruhában hazáig vinni, mert nem volt több váltóruhám aznapra a táskámban… szóval gyors ruha-lehámozás, guggolás, és meglocsoltuk a fát. Szerencsére nem szólt senki, pedig izgultam, nehogy a semmiből előjöjjön egy őr és ránk szóljon…

A parkból kiérni is idő volt, de végül eljutottunk a Minnie-füles tömegünkkel együtt a RER állomásra. Rövid várakozás után meg is érkezett a két szintes vonatunk. Nem volt nagyon hely, mert nagy volt a tömeg, mindenki ezzel utazott vissza. De állomásról állomásra ürült a kocsi, így találtunk ülőhelyet is. Összebarátkoztunk egy jordán lánnyal és egy olasz párral a vonaton. Felícia mindkét lánynak fésülgette a haját, mert szép hosszú hajú lányok voltak. Kiderült, hogy az olasz lánynak szintén aznap volt a szülinapja február 20-án… boldog szülinapot kívántunk egymásnak, és leszálltak a következőnél.

Mi pedig még két metró járattal és bonyolult átszállásokkal, lépcsőzésekkel hazáig utaztunk. De valahogy a lépcsőket is könnyebben szeltük egy ilyen kaland után… teljesen a hatása alatt voltunk mindhárman még akkor is, amikor bebújtunk a szép fehér dunnáink alá… aznap este Disneyland-ről álmodtunk…