Keresem a saját csatornámat

, szinte már csak emojikban kommunikáló világunk erőteljesen egy új felállás felé halad, most például egyre többet hallani az oktatás változásáról, hogy a nem is olyan távoli jövőben - még bőven a mi életünkben - az oktatás annyira át fog formálódni, hogy a jelenlegi, megszokott módok feledésbe merülnek majd, és mindenki otthon, online fogja elsajátítani, amit szeretne… az önmegvalósítás felé megy a világ. Az internet megjelenésével hirtelen minden egyén számára kapu nyílt a nagy színpadra, hogy oda fellépve megmutathassa, amit tud, vagy amiről úgy gondolja, hogy tudja… aztán a közönség dönti el, ki milyen népszerűségre, méltatásra érdemes. Az internettel gyakorlatilag az egész világ egy gigantikus méretű tehetségkutató versennyé változott, de úgy, hogy nincs szakmai zsűri. Ezért aztán mehet a gagyi, a közepes, a silány, az is tovább van engedve a jó mellett. Így meg - a hirtelen megnövekedett önmegvalósító-seregben - ha lehet ilyet mondani, még nehezebb megcsillanni. Hisz hozzá nem értő szemmel, első látásra egy ügyes gyémánt hamisítványt könnyedén össze lehet keverni a drágakövek királynőjével. Az érték. Igen, a valódi érték az, amit lassan süllyedni látok. Muszáj szigorúnak lennie az embernek saját magával és másokkal szemben is, hogy őrizze az értéket, hogy megmentsük a semmivé válástól, hogy a világ nagy változásai ne rántsák magukkal a mélybe azt a tényt, ami eddig kőbe volt vésve, hogy minden produktum mögött kell, hogy legyen valódi tudás is, mert ez ad súlyt neki.
Mindegy, melyik csatornámat nézitek (Facebook, Insta, weboldalamon - www.esztiberzsan.com - a személyes blogom), én mindenhol így kommunikálok. Van mondanivalóm, méghozzá olyan, amit nehezen tudnék három emojival kifejezni (és ami lehet, hogy ma, a könnyen átgörgetős, felületes, “csak olvasni ne kelljen” világban rögösítheti az utat). De mit csináljunk, vannak olyan emberek, akik az írásra, a komplex alkotásra születtek. És én boldogan és büszkén mondom, hogy közéjük tartozom. Szeretnék még szélesebb, országos ismertségre szert tenni, és ezért nagyon sokat dolgozunk már hat éve, megállás nélkül. Mi - a Berzsán Eszti Star Team - megteszünk mindent, stratégiánk van, minden energiát és anyagit visszaforgatunk, szakemberekkel dolgozunk együtt, hogy megvalósíthassuk az álmainkat, elérjük a céljainkat - úgy szakmai, mint családi szinten -, de azt nem számoltuk bele az elején, hogy a világ pont a mi időnk alatt fog ilyen nagyot változni. És ez még csak a kezdet, érzem. Most jönnek még nagy változások, amik mind hatással vannak a körülményekre, a környezetünkre, az online szokásokra, a piacra, az új, nagy, önmegvalósítási startra. Ahhoz, hogy végig tudjuk vinni, amit végig kell vinnünk, ráadásul olyan rövid idő alatt, amennyi adatik egy ember életében, hogy ne csak nyugdíjas korunkban dőlhessünk hátra, hogy megvan, végre… ahhoz még több erő kell. De honnan?! Honnan meríthetünk újabb és újabb energiát a folyamatos jelenléthez, állandó megújuláshoz, a végtelen rugalmassághoz, amit az online - és egyébként nem csak az online - világ nem hogy megkövetel, hanem egyenesen parancsol? Ha életben akarsz maradni, ha a víz felszínén akarsz úszni és nem fulldokolni, ha haladni is akarsz valamerre… akkor szerezz erőt, bátorságot, szívósságot, kitartást. Senkit nem érdekel, honnan szerzed. De legyen. Ha nincs, akkor le vagy radírozva a pályáról. És ezeket a képességeket, ezt a tartalékot bizony nem tudod boltban megvenni. Vagy ha igen, szóljatok hol, én megyek és rendelek!  Ja, és pénz is kell. Alapkészlet, muszáj. Mint tengeren a mentőmellény meg a mentőcsónak, de persze a legjobb egy elsüllyeszthetetlen nagy hajó - bár a Titanic óta ha nem akarjuk is tudjuk, hogy olyan nincs, de azért na… -, kell, hogy legyen, mert anélkül mozdulni sem tudsz, csak egy helyben állsz, vagy jön a szörnyű süllyedés. Nem túlzok, túlélőshow az egész amellett, hogy tehetségkutató. A média bekúszott a mindennapi ember életébe - döbbenet! - és már mindenkinek saját magát kell menedzselnie. A vécére, fürdéshez, az ágyba visszük a telefont, mindig nálunk van, a TikTok nem más, mint sztárcsináló, és a követők száma adja az értéket - ami sokszor nincs egyenes arányban a valódi értékkel, tudással. Lehet, hogy sokkal több a követő semmi produktumra, és sokkal kevesebb a valódi kincsre. Ilyen világot élünk, én széttárom a kezem, ez ellen nem tudunk mit tenni, de fel kell ismerni, tudomásul kell venni. Jelen társadalmunkban vannak még sokan, akiknek nincs Facebook-Insta profiljuk, mert nem szükséges a munkájukhoz, vagy tudatosan kizárják, de vannak milliók, akik digitális nomádok, vagy nem nomádok, de határozottan és megkérdőjelezhetetlenül szükségük van az internet virtuális tereire is, hogy azokat a potenciális vendégeket, vásárlókat elérhessék, akik nap mint nap virtuális sétákat tesznek a saját hírfolyamukon, és ha tetszik nekik valami, be-bekukkantanak egy-egy kedves kis virtuális üzletbe, vagy épp nagyáruházba. Nekik a vírus óta egyrészt talán abból a szempontból könnyebbé vált az út, hogy az emberek rászoktak az internetes vásárlásra, jobban az online felé fordultak, mert be voltak zárva, de ezer más szempontból nehezebb. Ugyanis árvíz van! Áradás. Digitális áradás, milliónyi termék, ezer reklám, rengeteg konkurencia, hatalmas, színes, vibráló valóság, amiből meg - digitális rászoktatás ide vagy oda - ember legyen a talpán, aki ki tud tűnni, és még haladni is tud előre.

Annak idején, amikor elkezdtem - jó későn, sokkal előbb kellett volna, de már dolgozom rajta, hogy a késedelmet megbocsássam magamnak -, én úgy gondoltam, hogy csinálok egy tojásnyi helyet a piacon Berzsán Esztinek, ahogy a tojások sorakoznak a tojástartóban, és akinek megvan a maga helye, azt be fogjuk tudni tenni a tálcába. Ezt a képet láttam magam előtt, és meg is lett a helyem. Nagyon hamar! Most több helyre van szükségem, mert amit csinálok, az sokkal sokkal több emberhez kell eljusson… mert jó, és mert értékes. Valódi művészet. De én nem vagyok az a kifejezetten videóban kommunikáló ember, szeretek az asztal mögött maradni, néha elrejtőzni, megalkotni az én varázslatos képeimet, szőni a történeteimet, megcsinálni a produkciót, és amikor kész, akkor rakni a színpadra. Ma azonban hajszol a világ: minden nap legyél színen, csináld, ne maradj le, különben büntet az algoritmus, hátrébb sorol, kevesebb pontot kapsz, és utána hiába hozod az értékes produktumot, senki nem fogja látni, még pénzért sem, hiába teszel rá, mert majd annak és úgy mutatja meg, akinek akarja. Tehát bele vagy kényszerítve a folyamatos munkába, szünet nélkül, ha nem akarod, hogy minden elvesszen, amin eddig dolgoztál, és amin fáradoztál, hogy felépítsd. Amikor mondjuk, hogy robotizálódik a világ, én erre is gondolok. Az emberek lemérhetőek grafikonokon, táblázatokban, mióta van a Facebook, nézni tudják, melyik évben hogyan reagáltak a hírekre, a reklámokra, hogyan lehet eladni, igényt támasztani bennük bármire. Gyorsul minden, és az egyéntől is el van várva a mindennapos jelenlét. De ki az, aki mindig tökéletes külsővel bír??! Szünet nélkül mindig, mindig ott legyél, kamerázz, élőzz, posztolj, lájkolj, kommentelj, legyél jelen online… miközben menne az offline életed is. Ez út a teljes kimerüléshez. És ez nem lesz jobb. Meg kell találni a balanszot mindenkinek a saját életében, aki online dolgozik, annak ez szerintem nehezebb.

És nem szabad elfelejteni mindezek fölött, hogy van Jóakarat is az égben, Aki minden fölött áll… én legalábbis hiszek benne. Kell hogy legyen egy mentsvár, fényes betlehemi csillag a hideg éjszakában.

Részemről ez a fórum, itt a Facebook-on az én magazinom, ahol publikálhatok, ahol elolvastok, ahol itt vagytok velem. Az Instagram kicsit más, sokkal kép-centrikusabb, az nem teljesen rám szabott terep, de azt is csinálom teljes erőmmel, minden ihletemmel. Meglátjuk, mit hoz a jövő, még az is lehet, hogy nagy újságnak, magazinnak is fogok írni majd, és nem feledkeztem meg a fent említett égi Gondoskodásról, meg arról sem, hogy a tehetség utat tör magának. Ez talán még ebben a kusza, száguldásra gyorsult világban is igaz.

Ölelés és jóakarat Mindenkinek,
Eszti.